National Novel Writing Month, és ez elmond mindent. A lényeg, hogy egy hónap alatt megírj egy 50 000 szavas regényt. És ez a hónap a november. És hogy mit csináltam? Természetesen bekapcsolódtam, túl őrült vagyok ahhoz, hogy semleges maradjak.
Először is, ezt eleve számítógépen kellene írni, hogy számolhassa a szavakat, + a nanónak van rá külön programja, azt hiszem. Én elvből soha nem írnák a számítógépen, mert hangos, kopog, idegesítő, világít stb. ( És psszt, de nem tudom, hogy kell használni azt a programot. Meg sem találtam.)Inkább old-school változatban, füzetbe, ceruzával (hogy ne kelljen átfirkálnom a hibát és ezzel oldalakat pocsékolnom) a legjobb haverommal, az elefánttal a radírgumin. Szegény már rendesen lekopott, de ha nem jut eszembe semmi és unatkozok, azzal szórakozok, hogy újból körberajzoljam őt.
Plusz van egy nagyon okos programocska, amit ajánlok mindenkinek, aki esetleg gépen írásra adta a fejét. Write or Die a neve, és nagyon pimasz. Ha pár másodpercig semmit sem írsz, akkor idegesítő hangokat kezd kiadni, a kamikaze módban meg elkezdi kitörölgetni a szavaidat. Szóval valaik, akivel nyugodtan ordibálhatsz, és még csak meg sem sértődik.
A sztoriról meg nem mondok semmit, mert akkor mi lenne a karácsonyi meglepetés?
Ma 30.-a van.
És ma vége a novemberi nanónak.
Nem teljesítettem.
Hála egy erőszakos torokgyulladásnak (senkinek nem vallottam volna be, de azért lettem beteg, mert max. napi 5 órát aludtam, +egyet matekon, de psszt) három napig egy szót sem bírtam kinyögni. Aztán most másért akadtam meg. Már nagyon a végén vagyok a történetnek, és gond nélkül megírom, talán már csak egy hét kell hozzá. Csakhogy ez nem egy happy endes sztori. És nincs hozzá szívem :(
Én is sokat tanultam meg magamról. főleg azt, hogy 1. nem tudok nagy életbölcsességeket kitalálni 2. az elmélkedéseknél nagyon elakadok 3. nem szeretek más íróktól idézgetni 4.nagyon spórolok a papírral, de a ceruzát folyton eltöröm 5. képes vagyok azon hisztizni, hogy a szó nem illik a hangulatba, és képtelen vagyok szinonimát találni 6. kiráz a hideg attól, ha nem verset írok, de mégis rímelnek a mondatok. Ezt nem direkt csináltam!
Sokáig féltem a világtól, amit megalkottam (őrülttudósos nevetés), de végül rájöttem, mi mindent lehet kihozni belőle. A főhősöm is rájött, és boldogságszaga lett a történetnek. Nem, nem így kell végződnie! Aminek viszont örültem, hogy az írás jó volt. Ez a megfelelő kifejezés. És még sorolhatnám: pihentető, lázító, izgalmas kaland, amit átélhettem a szereplőkkel. Pár napja elolvastam, és még csak unalmasnak sem tűnt. Tetszett, hogy idegenek elejtett szavaiból is egy remek ötlet lehet, és néha még élveztem is, ahogy kerek szemekkel bámulnak rám, mikor egy dögunalmas matekóra közepén ördögi vigyorral magam elé suttogom, hogy „ez lesz az, megvan!”. Imádtam írni, átcsöppenni a másik világba, hogy csak a tollam sercegése éreztesse velem, hogy részben még itt is vagyok. Az írás – egy hasznos kis kábítószer. Köszönöm mindenkinek, aki nem értette ugyan, hogy mivel, de segített. (Most komoly, elmélkedést írok, csak így, spontán, kínszenvedés és nyöszörgés nélkül?) És köszönöm a hősömnek, hogy vele lehettem. Ajj, és most tegyem tönkre az életét? Van ehhez egyáltalán jogom? :/
De annyi baj legyen. Találkozunk januárban, a JanNoWriMón! Muhahaha. Will the madness ever stop?
(szerintem aki így oldja meg, hogy meglegyen az 50K szó, hát az... nem ééér! :()
Nem teljesítettem.
Hála egy erőszakos torokgyulladásnak (senkinek nem vallottam volna be, de azért lettem beteg, mert max. napi 5 órát aludtam, +egyet matekon, de psszt) három napig egy szót sem bírtam kinyögni. Aztán most másért akadtam meg. Már nagyon a végén vagyok a történetnek, és gond nélkül megírom, talán már csak egy hét kell hozzá. Csakhogy ez nem egy happy endes sztori. És nincs hozzá szívem :(
Én is sokat tanultam meg magamról. főleg azt, hogy 1. nem tudok nagy életbölcsességeket kitalálni 2. az elmélkedéseknél nagyon elakadok 3. nem szeretek más íróktól idézgetni 4.nagyon spórolok a papírral, de a ceruzát folyton eltöröm 5. képes vagyok azon hisztizni, hogy a szó nem illik a hangulatba, és képtelen vagyok szinonimát találni 6. kiráz a hideg attól, ha nem verset írok, de mégis rímelnek a mondatok. Ezt nem direkt csináltam!
Sokáig féltem a világtól, amit megalkottam (őrülttudósos nevetés), de végül rájöttem, mi mindent lehet kihozni belőle. A főhősöm is rájött, és boldogságszaga lett a történetnek. Nem, nem így kell végződnie! Aminek viszont örültem, hogy az írás jó volt. Ez a megfelelő kifejezés. És még sorolhatnám: pihentető, lázító, izgalmas kaland, amit átélhettem a szereplőkkel. Pár napja elolvastam, és még csak unalmasnak sem tűnt. Tetszett, hogy idegenek elejtett szavaiból is egy remek ötlet lehet, és néha még élveztem is, ahogy kerek szemekkel bámulnak rám, mikor egy dögunalmas matekóra közepén ördögi vigyorral magam elé suttogom, hogy „ez lesz az, megvan!”. Imádtam írni, átcsöppenni a másik világba, hogy csak a tollam sercegése éreztesse velem, hogy részben még itt is vagyok. Az írás – egy hasznos kis kábítószer. Köszönöm mindenkinek, aki nem értette ugyan, hogy mivel, de segített. (Most komoly, elmélkedést írok, csak így, spontán, kínszenvedés és nyöszörgés nélkül?) És köszönöm a hősömnek, hogy vele lehettem. Ajj, és most tegyem tönkre az életét? Van ehhez egyáltalán jogom? :/
De annyi baj legyen. Találkozunk januárban, a JanNoWriMón! Muhahaha. Will the madness ever stop?
