Visszatérés

Rám tört az a bizonyos "wáááá, élvezzük ki az utolsó hetet!" érzés, úgyhogy leugrottam pár napra a mamáékhoz. Aha, a szomszéd utcába. :D Kábé húsz lépésre laknak, de nem baj, az a hangulat ami náluk van, megér pár éjszakát.
Első nap összedobtam a cuccom, előtte vásárolni voltunk, olyan délután kettő körül kerültem a mamáékhoz, és megpróbáltunk valami fekhelyféleséget csinálni nekem. Namármost, szétnyitni egy kanapét ami előtte még sosem volt szétnyitva, elég nehéz munka, használati utasítás nélkül. Úgyhogy a kanapé valahogy megfordult, hogy a támlája volt alul, az ülőkék meg az égnek álltak. Elvoltunk vele fél óráig, aztán áthívtuk aput, aki végül megoldotta. Szépen otthonossá tettem a helyet, vagyis pár percen belül akkora rumli volt, mint.... mint rendesen a szobámban. :D Nekifogtam egy könyvnek (Darren Shan: Rémségek cirkusza) de nem volt túl izgalmas, úgyhogy kimentem, sétálgattam, satöbbi, és észre sem vettem, de este lett.
Második nap olyan fél tízkor kelhettem, örök hála mamának, amiért hamarabb nem keltett fel.

Szappanopera

Hát ez kész!
Mondjuk lehet, hogy az sokat segít, hogy így szünet végére nagyon elfáradtam. Nem is tudom, mitől. A szüleim szerint a lustaságtól, de mindegy. Tegnap a lábam is bekrepált, még a szokásos dreppelés előtt, igazán csodás látványt nyújthattam, ahogy a bal lábamat takaróba csavarva üldögéltem. Pizsamaváltás is volt, viszlát hálóing, helló félújú + gatya. A boltokban mindenhol kedvezmények vannak füzetekre, tollakra, tolltartókra stb. Ez pedig a szokásos hisztériarohammal jár, hogy neeeee, állítsátok meg a nyarat! Mert ezek az ősz jövetelének a jelei. Ilyenkor pedig jönnek a mélabús, komor percek, a búcsúzás a nyári éjszakáktól, nyitott ablaknál alvástól, tücsökzenétől, éjféli harangszótól, nyárillattól.... :( Persze lesz nyúrbúcsúztató fesztivál, ami végtére is egy vidám rendezvény, de engem mindig szomorúvá tesz. Pláne hogy nem lép fel az a banda, amit aaaaaannnyira vártam... szóval hisztéria. Szappanopera.
Kezd kialakulni a Liberté ellenes hangulat. Anyu szerint apu azért engedte meg hogy megtartsam, mert arra számított, hogy úgyis megdöglik. És anyu is folyton ezt hangoztatja... de majd jól borsot törünk az orruk alá, és túlélünk mindent, Libby! Hahahahahaha! Gonosz kacaj.
Szegény cicánk, rajtakaptuk, ahogy a döglött barátnőjét őrzi. Bárcsak az embereknél is léteznének ilyen érzések! (Mondjuk, az a cica elég nagy khm lehetett, mert elég sokan őrzik....na mindegy.)
Újból az ornitológia felé terelődök. Imádok a madarakkal foglalkozni! Ilyenkor ősz közeledtével már egyre több fajt figyelhetek meg, de legtöbben a balkáni gerlék vannak. Tudom is a latin nevüket, streptophelia decaotco. Bezzeg ilyenre van eszem, matekra meg nincs.
Elhatároztam, hogy nem ölöm meg Alessandrót a történetben, mert végül is anyumnak lesz karácsonyra, és azt akarom hogy csupa jó emléket hagyjon benne és sokszor elolvassa. De ha nem hal meg Assel, akkor végképp NINCS SZTORI! Valaki segítsen! Tegnap elég sokat dolgoztam vele, mert átmásoltam egy másik füzetből a másikba, gyöngybetűkkel. Na bumm! Ami ott 8 oldal volt, az itt kijött négyre. Pff.
Szóval ilyen hisztisen telnek az utolsó heteim, anyu is depresszióban van, mert ő tanár és neki hamarabb kezdődik a suli, ez is rátesz még egy lapáttal.
Szóval, ilyen élő szappanopera folyik nálunk. Hamarosan jövök! :)

És ennyi.

Haladok a történetben.
Tegnap sikerült két oldalt megírnom a novellámban/elbeszélésemben/kisregényemben (még nem tuom, hány oldal lesz. Ennyi nem elég, az biztos). Majd később lesz idézet is.
Viszont, hogy legyen benne kísértethistória is, meg kell ölnöm egy karaktert, méghozzá elég drasztikus módon, ehhez viszont nincsenek idegeim. De muszáj.

• Miért muszjáj? - Mert így követeli a történet.
• "Miért pont a legjobb pasikat?" - Csak egy ember fog meghalni, és nem a külsején van a lényeg, de muszáj szépnek lennie, hogy szívszorító legyen.

Különben nem kell félni, nem a föszereplő fog meghalni, ez csak egy "elrettentő példda" lesz. Már nyolc oldal és egy sor meg van írva! Jöjjön egy rövidke tartalom:
   Nincs. Illetve szereplők vannak, idő van, helyszín van, sztori nincs. Mondjuk az az elképzelésem, hogy szerelmes történet lesz, mily meglepő, haha. :D Szóval tartalom helyett kárpótlásul a főszereplő bemutatkozása (ő olyan Dorine-Enjolras keverék lesz):

(...)
- De a családodtól csak el kell búcsúzni.
- Hiszen csak most köszöntöttem őket.
- Csakugyan? Hát ki az apád?
- Az ég.
- Hát az anyád?
- A tenger.
- S testvéreid nincsenek?
- Minden a testvérem, ami él. 
- Hát szeretőd nincen?
- De van - sütötte le a szemét.
- Ugyan ki lenne az?
- A Szabadság.

Ennyit a könyvről, hamarosan jövök. :)

Help me, doctor

Már elég rég tudtam, hogy pánikolós fajta vagyok, meg hogy órákig tudok nyeszetni valamiért. Ezt a kettőt összevetve rávettem aput, hogy vigyük el Libbyt az állatorvoshoz.
 Az még vasárnap történt, hogy apu felhívta a dokit (pedig ilyesmire nem is kértem) hogy időpontot egyeztessen/megkérdezze, mikor rendel, + közölje, hogy van egy galambunk.
  És igen, ma jött el Liberté nagy napja! A délelőttöt (na jó, másoknak az délután, mert tizenkettőkor keltem) hullafáradtan szétizgultam.
Különben figyelem, emberek! Tegnaptól tizenharmadikáig minden este csillaghullás várható, olyan fél tíztől érdemes figyelni, és szavamra mondom, gyönyörű! Tegnap este profin felkészültem (vagyis melegítőnadrág, zokni, hálóing, fürdőköpen + napozóágy), és majd' elájultam a látványtól... megéri kimenni, mert nem olyan mint egy galaxy-s kép, hanem sokkaltade gyönyörűbb! A megszámlálhatatlan sog csillag, a Tejút, a hold, a tiszta ég... csillagpor. Aztán megláttam az első hullócsillagot... meg tudtam volna érinteni. Aztán gyorsan kívántam is. Aznap este 6 hullócsillagot láttam, egy életreszóló élmény volt. Ráadásul sikaerült hajnal négyig virrasztanom, juhéjj, halalalalala! Természetesen olvastam, szerelmes könyveket, és az egész annyira szép volt...
  Most pedig a béna romantikus éjszakámról vissza Libertéhez. Ja igen, este is sokat izgultam miatta. Az időpont hatra volt megbeszélve, előtte még jutott idő megmártózni a jéghideg medencében, felhős ég alatt. Brr! Utána félórás ideges tanácstalanság, mert nem találtam szállítóeszközt. Aztán apu előkotort valahhonnan egy kannát, aminek szét volt repedve a teteje (?). Mindegy, fő hogy levegőt kapjon. A kanna aljába szénát raktam, majd elindultam kiszedni Libbyt, folyamatosan beszélve hozzá. Nem volt nehéz munka, mert a "galambsarokba" menekült, és lapított, csak a kezemben kezdett el ficánkolni. A reflexein még javítani kéne. Az úton sokat mozgolódott.
 A dokinál épp műtöttek, úgyhogy vártunk, váááártunk, vvváááárrrtttuuunnnnkkk.... és a sor mügöttünk meg nőtt, nekem meg tüsszenteni kellett valamilyen virágtól, de zsepi az persze nem volt. Aztán sorra kerültünk. Óvatosan kinyitottam a kannnát, erre a doki kikapja, a szárnyát húzogatja, a szegény madár azt sem tudja mi van, aztán repül az asztalra, a békésen szunyókáló (volt hím) kutya mellé. Szerencsére a doki elkapta, és mondta a diagnózist:
  Összeforrni összeforr, de rögzíteni nem lehet, és repülni sem fog.
Szóval úgy néz ki, hogy Liberté marad. És nem, nem tud róla hogy többé nem repülhet, és nem is fog. Mondd egy rab madárnak, hogy többé nem repülhet! 

(A kép csak illusztráció, amúgy MME-től van.)

Selfish machine*

Tegnap elég sok minden történt velem, amit le szeretnék írni, úgyhogy jöjjön egy kis vázlat:

• Liberté evett!
• Kaptam egy egészalakos tükröt.
• Az önző gépem tönkrement!
• Kaptam egy újat.

Az első pontot, vagyis azt, hogy Libby evett, onnan vettem észre, hogy feltúrt mindent, és igen, odapöttyintett az evődeszkájára. (Aztán összekapartam a búzaszemeket, de ma reggel még nagyobb rendetlenség volt, szóval tökmindegy. Libby rám ütött.) Nem baj, akármilyen szemetet is csinált, örültem neki, most már biztos, hogy túléli valahogy!
  A második pont a tükör. Nos, igen. Délelőtt  a szüleim elvoltak (bizonyára nagyon) valamelyik városban (bútort készülünk venni az előszobába) és valószínűleg sikerült választaniuk, vagy csak feldobódtak valamitől, hoztak nekem egy egészalakos tükröt. Én nagyot néztem, mert szerintem nem úgy ismernek, mint egy egészalakos tükörben pózoló, csücsörítő, fotózgató lányt, mert tükörre aztén nincs szükségem (legfeljebb kis zsebtükörre, hogy felvághassak a többieknek, hogy nekem is van. Nem baj, jól fogok kinézni ezzel a zsebemben.). Anyu ekkor azzal állt elő, hogy már nagylány vagyok (mivan?), és egy nagylány nem lehet tükör nélkül (dupla mivan??). Ekkor a tesóm is nyeszetni kezdett, hogy ő miért nem kap ekkora tükröt, mire a reakcióm, nekem is tizenhárom évet kellett rá várni! A történet csattanója az, hogy azóta nem bírok elszakadni a tükörtől. Lehet, hogy tényleg szükségem volt rá?
   Nos, a harmadik pont. Ladies and gentlemen, I introduce the selfish machine!*  Tönkrement a gépem.
Mikor benyomom a gombot, tizenegyszer (megszámoltam) csipog, és nem kapcsol fel. De azért búg, mint aki fel akar robbanni. És mindez akkor, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Önző gép! Szóltam apunak, aki infozseni, megszámolta a pittyogásokat, azt mondta: 1-3-4-3!, felhívta egy (bizonyára kocka) ismerősét, majd elrohant, hogy megnézze az error beeps-eket. Én meg ültem, mint akit fejbe vertek, és csak annyit értettem, hogy a gépemnek annyi.
  A negyedik pont, miszerint kaptam egy újat, annyit tesz, hogy lehoztuk a padlásról a régit (akkor most régi vagy új?), kicseréltük a harddisket (a dokumentok megmenekültek) és kezdődhet az áttöltögetés a 80GB-s harddiskről a 160GB-sre. Na, ennyit még én is értek. Viszont ez a régi-új gép sokkal gyorsabb, aminek örülök. Az adatok pedig töltődnek. :)

*Az idézetek PTV-től vannak.

No name bejegyzés

A tegnapi estém fantasztikus volt!
   Mint már mondtam, a tábortűz elmaradt, mert jött egy vihar. Nos, olyan este tízre ez a vihar hardcore-ra tornázta fel magát, úgyhogy kikapcsoltam a gépet és elővettem a másikat, a fényképezőt. A kis bestia valahogy előre megérzi, ha szükségem van rá, és olyankor duzzogva lemerül. Pláne a villámfotózás, na azt utálja! Még figyelmeztettem is (persze én ragyogtam) hogy megyüüüünk villámot fotóóózniiii! És még el sem kezdtük, de már unta. És aludni akart és minden öt percben lemerült, és ha utána mégis felkapcsolódott, öt percig állogattam a megfelelő funkciókat. Szupervillám. Lekéstem. Bűntudat. Nem baj, legalább a hangjuk megjött!
  Sőt, az egész olyan kísérteties volt, éjféli harangszó mennydörgéssel vegyítve! Mától az új kedvencem. :D
  Imádom a vihart, a villámokat, a mennydörgést, a szelet, az orkánt, az esőt, meg mindent! De ők valahogy nem csípnek. Voltatok már olyan helyzetben, hogy minden jó akkor történik, mikor nem vagytok ott? Na. A vihar is ilyen bosszantó tud lenni. Személyes tapasztalatból tudom, hogy mindig akkor villámlik, mikor a gép ki van kapcsolva/feldolgozza az elóző képet/épp a lemerülést jelzi vagy éppen csak te nem nézel oda. Közben persze a nyitott ajtóban álltam, veri az esőt a képembe, a szél totál a falhoz szorított, a kezem meg már majd' leszakadt meg görcsölt a fényképező tartásától (pedig nem is nehéz). Fárasztó egy unka, nem ajánlom senkinek, főleg olyanoknak nem, akik nem szeretnek a fényképezőjüknek hízelegni (persze hangosan!). Aztán mikor így megtudta a gép, hogy mi vagyunk a tökéletes páros és hogy szuperügyes, hajlandó volt csinálni pár nagyon jó képet. Tehát íme a befutók:

Nos, nem ügyes a fényképezőm? :) Szóval elégedett voltam, hagytam őt lemerülni, és az anlakban ülve még hajnal egyig élveztem az életet.
  Reggel olyan fél tíz körül ébredtem fel (?) vagyis szokatlanul korán. Mivel kb. húsz fokot esett a hőmérséklet, felöltöztem, és elindultam hátra a fóliába, emélve, hogy a galamb nem ijed halálra az eszkimó külsömtől. Alig vártam, hogy elújságoljam neki, már van neve! (Igen, mert este jönnek a jó gondolatok.) Hajnal egy körül arra jutottam, mivel nem tudom hogy fiú-e vagy lány (és nem akarom zavarni azzal, hogy megnézem), kiestek az Apolló és Aphrodité nevek. Végül találtam egy semleges, de gyönyörű nevet: Liberté! Ami latinul annyit tesz, hogy Szabadság. Na már most, kicsit ironikus név egy ez rab madárnak, de fő hogy gyönyörű.
  Ajtónyitás után az a látvány fogadott, amire készültem: Liberté ugyanott gubbasztott a sarokban, ugyanúgy, ahogy tegnap este otthagytam. "Jóóreggeeelt Libertééé" köszöntöttem széles mosollyal, mert hát fő az optimizmus. Amíg az ajtó levételével szöszmötöltem, búgott kettőt. Ennek nagyon örültem, és úgy vettem hogy nekem is jó reggelt kívánt, bár most hogy így meggondolom, lehet, hogy nyaki görcsökre panaszkodott. (Az ő baja, ki tiltotta meg, hogy mozogjon? Sőt, még örülnék is neki.) Kiderült azonban, hogy mikor nem voltam itt, mégis mozgott, mert az etető+itató tálak körül, meg távolabb i, ott hagyta a khm... nyomait. Nem baj, örültem, hogy volt bátorsga megmozdulni, sőt! Ha vannak nyomok, az azt jelenti, hogy ennie is kellett. Hurrááá! Örömkitörés!  Ja, és képet is hoztam. Tipikus Liberté póz, tessék. :)

 Hát nem gyönyörű? De, igen! Remélem most épp mászkál és eszik és iszik... egy deszkadarabra szórtam a búzaszemeket, hogy könnyebben megtalálja, és észrevegyem, hogy csipeget. Mert valahogy a földről eltűntek a tegnapi magok. :)

Új családtag

  Egy teljesen normális napnak indult az egész. Na jó, mondjuk annyiban különbözött az átlagostól, hogy totál feldobott voltam.
  Kezdjük ott, hogy tegnap este hajnal kettőig voltam fent, addig három oldalt megírtam, és még elégedett is vagyok vele. Aztán reggel (vagy inkább délben?) mikor felébredtem, rögtön a négy kedvenc HC-mmel kezdtem, és azóta egyfolytában mosolygok. (Másoknak is jót tett, hogy nem morgok senkire.)
Az unokatesóm ott volt (hogy mikor került ide? Hajnal kilenckor?), szóval ebéd előtt még fürödtünk egyet, aztán ebéd, hülyéskedés, fürdés és... Ja igen. Jött egy vihar, szóval a tábortüzezés elmaradt.
  Mikor ezt megtudtuk, előrerohantunk a ház elé (fogalmam sincs, miért). A lépcsőkön észrevettem egy galambot, aki rendesen meg volt ijedve, de azért nem ment el. Gondoltam, közelebb megyek (zavartatok már el galambot, mondjuk Velencében vagy akár Budapesten? Jó muri), de akkor sem repült el, csak idegesen csapkodott a szárnyaival és elrohant. Más esetben röhögőgörcsöt kaptam volna azon, hogy hogyan szedi a lábait, de most valahogy nem volt kedvem nevetni. Ha nem repül, akkor valami baj van.
  Kis hajsza után sikerült elkapni, és kihúztam a szárnyait hogy megvizsgáljam, de nem láttam semmit. Rohantunk rögtön a Libor bácsihoz (aki madarász, vagy legalábbis tele van galambokkal, papagájokkal, satöbbi, szóval ért hozzájuk) hogy most mi legyen. Persze a Libor bácsi nem volt otthon, csak a felesége, aki közölte hogy parlagi galamb, nem az övék, és nyugodtan lehet belőle galamblevest főzni. A reakcióm: egy határozott NEM!
  Gyorsan be vele a fóliába. Megtartom! Megtarthatom? Meg. De békén hagyod nekem, apu? Persze. Boldogságkitörés. Szerencsére volt egy üres nyúlólunk, olyan 2x1 méteres, a végében szalma, ideális egy galambnak. Hátratotyogott a végébe, én gyorsan adtam neki egy tál vizet plusz egy tál búzát (jutott a földre is, hátha onnan hamarabb megeszi) és rohanás a nagyapához. Neki fiatalkorában volt egy egész padlásra való galambja, csak tudja mit kell csinálni. Visszakozik, ellenkezik, szöszmötöl negyedórát, elindul. Rángattuk a mamát is, jött ő is, csak előtte pózolnom kellett a szomszédnőjének, hogy meeeeennyire megnőttem, milyen nagy vagyok stb. Olyan fél óra múlva vissza is jutottunk a szegény galambhoz. Még mindig ugyanúgy állt, mint mikor ott hagytuk. Hogy szedjem ki. Kínlódás. Oké, kint van. Papa vizsgálja. Valamit keres, aztán rámutat egy pontra, hogy tegyem oda az ujjam. Huh, ííííííííí! Valami ott ripityára törött! Szegény szerencsétlennek a válla, azt meg nem érdemes bekötni, befáslizni satöbbi, hagyjam békén, hátha összeforr.
  Papa remélte, hogy tud enni-inni, de mivel valószínűleg a nagy ijedtségtől egy ideig nem is fog, kikönyörögtem, hogy itassuk meg. Nagy profin megfogtam egy ötven milliliteres fecskendőt és megtöltöttem vízzel. Jól ki lettem nevetve, hogy azt nem úgy kell! Mert szájból kell...
  És papa itatott. És a galamb ivott. Nagyon örültem neki! Azt hiszem, ha egyedül leszek, én is képes leszek megitatni. De nem szabad birizgáni, hogy beforrjon neki. Hm, azért állatorvoshoz elvinném.
 Visszaengedtük, és beállt olyan tipikus tyúk pózba. Mikor vacsi után visszamentünk, még mindig ugyanúgy, ugyanott állt.

Gondolom, még mindig ugyanúgy áll, és csak imádkozni tudok, hogy a nyaka nehogy begörcsöljön. De egy biztos: egy álmom vált valóra. Van galambom! :)

Virrasztás Dorine módra, avagy hatalmas FAIL

Tegnap elhatároztam, hogy virrasztok egyet. Szeretem látni ahogy felkel a nap, meg a kismillió kakas hangversenye is nagyon hangos, meg úgy általában, mert ez buli... Na de addig fent kéne maradni, és elütni valamivel az időt.
Szuper tervem volt: csak olvasok és olvasok és olvasok, pár óránként meghallgatom a négy kedvenc HC dalomat, és van egy befejezetlen (na jó, épphogycsak elkezdett) novellám, tovább kellene írni, úgyis késő éjszaka jönnek a jó gondolatok.
Tíz körül mikor beestem az ágyba, rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert hullafáradt vagyok. Na, ezzel nem számoltam. Persze a délutánom sem pihizéssel, izgulással és tervezgetéssel telt el. Neeem, sokkal okosabbat csináltam! Fél háromkor bicikliztem, a tűző napon, a nyár legvidámabb fekete pulcsijában (egyátalán nem vonzotta a napot, pfff) napszemüveg, kalap, kendő, stb. nélkül, mellőzve az édes löttyöket, avagy jégkása ezerrel. Kerültem a fizikai munkát is, csak ellenszél volt. Akkor jöttem rá, hogy valamit rosszul csinálok, mikor a hangosbemondó eldarálta pont az ellenkezőjét, és azt is, hogy hőségriadó van. Ekkorra kb. felforrt az agyam, és úgy gondoltam, megfulladok. Megálltam pár percre, és igen, a forró aszfalt fölött felettébb hűs hegyi levegő van!
   Na szóval, a délután így telt el. Már akkor is fáradt voltam, de most...
  Fogalmam sincs, mikor aludtam el. Egyátalán hogyan? Lényegtelen, így "virrasztottam ezerrel".
   Olyan hajnali fél négy körül felébredtem, mert 1. majd' megsültem, 2. szomjas voltam, 3. mennem kellett egy helyre, ahová a király is gyalog jár. Jól teleittam magam hideg vízzel, és visszafeküdtem.
  És igen! Most, hajnali négykor éreztem úgy, hogy lehetne már kezdeni valamit magammal. Csakhogy most már nem akaródzott, ha már csődöt mondtam, legalább aludjam ki magam. (Pláne, miután a tükörből az iskolás, lila karikás, duzzadt szemű énem bámult vissza rám. Na, azt már nem! Holiday van!)
 Szóval, amint becsuktam a szemem, jött nekem az agyam a maga világmegváltó gondolataival. Készetett, hogy papírra vessem őket. (Persze papír nem volt sehol.) Pff! Mit csinál más ilyenkor? Netezik. Vagy alszik. Vagy a lepedőjét tépegeti és féltékenységi rohamai vannak a vadidegen aranyos srác miatt. Tényleg, egész jó program! De most már nem! Aludni akarok!...

04:22: Már unom a gondolataimat! Reggel úgysem fogják már megváltani a világot!  Bezzeg a novella folytatása nem jut az eszembe. Majd felolvasom az eddigit szunyog bának, hátha elalszik tőle, mert már eléggé idegesít. Bezzeg ő csíp engem! Egyátalán fiú? Én úgy tudom, csak a nőstény szúnyogok scípnek. Oké, ha agyon nem csaplak addig!

04:25: Miss Mosquito eltűnt, mint Petőfi a ködben, úgy látszik. A szomszéd kakasa felébredt, és operába illő basszusával konkurál a szinte már sipítozó ellenfeleinek.

04:29: Pavarotti bedühödött! Még mélyebb hangú ellenfél a távolból! Csak tudnám, hogy engem ez most miért érdekel...

04:31: Na. Nemsoká feljön a nap, szóval ha aludni akarok, most kell megtennem. Persze nem fog menni...

04:35: Aludni próbáltam. Természetesen a másik szomszéd kakasának is most kell bebizonyítani, hogy milyen figyelemre méltó, idegesítően magas hangja van!  A nap már felkelőben, jaj... de visszaaludnék...

Nagyon későőőn:  Megpróbáltam az altató hatású levendulapárnámat az orromhoz nyomva lekábítani magam. Majdnem megfulladtam!

04:39: Korog a gyomrom. Na tessék!

05:01: Tamtaramtam, napocska, de örülök neked! Csak nem itt, nem most és nem én.

Természetesen aztán már sehogy sem tudtam elaludni, úgyhogy a hajnal további része kínlódással telt el. Nem baj, nem adom fel, ma megpróbálom megint! :)

To introduce myself...

Szóval, az ilyen netnaplók elején illik bemutatkozni.
Ha ezt egy ismerős olvassa, közölnöm kell vele, hogy igazából senki sem ismer, szóval nyugodtan tovább olvashat. Aki pedig egyátalán nem ismer, hát, remélem szimpatikus leszek. :)
Nagy levegő, kezdjük a külsőmmel. Szőke, kék szemű, magas, sovány, napbarnított. Azt hiszem, ennyi elég is.
Belső. Pár szó, ami leginkább jellemez: forradalmár, költő, rocker. Van egy szabályom: ha kedves vagy hozzám, én is kedves leszek hozzád. Szóval mondhatjuk, hogy kedves vagyok. Bolondulok a jó könyvekért, eddig a kedvencem A nyomorultak, de nem hagyhatom ki Leslie L. Lawrence műveit, és A párizsi Notre-Dame-t (imádom a hátborzongatóságát). Kedvenc költő: Petőfi! Azon kívül, Victor Hugo. Filmeket nem nagyon nézek, de ez a három favourite: A nyomorultak (2012-es musical), Pi élete, Ahol a hullámok születnek (Chasing Mavericks). Zenehallgatási rekordom eddg 2 óra, kizárólag post-hardcore. Bolondulok az állatokért, és nem, nincs kedvenc állatom, mert mindegyik a kedvencem. Na jó, talán a pókok annyira nem, de ez érthető... Ne is beszéljünk erről. Hobbijaim (nos khm, elég furcsák): mint mondtam, költök és írok, továbbá fotózok, hímzek, horgolok, rajzolok, és olvasok, amíg csak bírok!! :)
Ki gondolta volna, hogy bemutatkozni ilyen nehéz? Nem baj, túl vagyok rajta.