Mint már mondtam, a tábortűz elmaradt, mert jött egy vihar. Nos, olyan este tízre ez a vihar hardcore-ra tornázta fel magát, úgyhogy kikapcsoltam a gépet és elővettem a másikat, a fényképezőt. A kis bestia valahogy előre megérzi, ha szükségem van rá, és olyankor duzzogva lemerül. Pláne a villámfotózás, na azt utálja! Még figyelmeztettem is (persze én ragyogtam) hogy megyüüüünk villámot fotóóózniiii! És még el sem kezdtük, de már unta. És aludni akart és minden öt percben lemerült, és ha utána mégis felkapcsolódott, öt percig állogattam a megfelelő funkciókat. Szupervillám. Lekéstem. Bűntudat. Nem baj, legalább a hangjuk megjött!
Sőt, az egész olyan kísérteties volt, éjféli harangszó mennydörgéssel vegyítve! Mától az új kedvencem. :D
Imádom a vihart, a villámokat, a mennydörgést, a szelet, az orkánt, az esőt, meg mindent! De ők valahogy nem csípnek. Voltatok már olyan helyzetben, hogy minden jó akkor történik, mikor nem vagytok ott? Na. A vihar is ilyen bosszantó tud lenni. Személyes tapasztalatból tudom, hogy mindig akkor villámlik, mikor a gép ki van kapcsolva/feldolgozza az elóző képet/épp a lemerülést jelzi vagy éppen csak te nem nézel oda. Közben persze a nyitott ajtóban álltam, veri az esőt a képembe, a szél totál a falhoz szorított, a kezem meg már majd' leszakadt meg görcsölt a fényképező tartásától (pedig nem is nehéz). Fárasztó egy unka, nem ajánlom senkinek, főleg olyanoknak nem, akik nem szeretnek a fényképezőjüknek hízelegni (persze hangosan!). Aztán mikor így megtudta a gép, hogy mi vagyunk a tökéletes páros és hogy szuperügyes, hajlandó volt csinálni pár nagyon jó képet. Tehát íme a befutók:
Reggel olyan fél tíz körül ébredtem fel (?) vagyis szokatlanul korán. Mivel kb. húsz fokot esett a hőmérséklet, felöltöztem, és elindultam hátra a fóliába, emélve, hogy a galamb nem ijed halálra az eszkimó külsömtől. Alig vártam, hogy elújságoljam neki, már van neve! (Igen, mert este jönnek a jó gondolatok.) Hajnal egy körül arra jutottam, mivel nem tudom hogy fiú-e vagy lány (és nem akarom zavarni azzal, hogy megnézem), kiestek az Apolló és Aphrodité nevek. Végül találtam egy semleges, de gyönyörű nevet: Liberté! Ami latinul annyit tesz, hogy Szabadság. Na már most, kicsit ironikus név egy ez rab madárnak, de fő hogy gyönyörű.
Ajtónyitás után az a látvány fogadott, amire készültem: Liberté ugyanott gubbasztott a sarokban, ugyanúgy, ahogy tegnap este otthagytam. "Jóóreggeeelt Libertééé" köszöntöttem széles mosollyal, mert hát fő az optimizmus. Amíg az ajtó levételével szöszmötöltem, búgott kettőt. Ennek nagyon örültem, és úgy vettem hogy nekem is jó reggelt kívánt, bár most hogy így meggondolom, lehet, hogy nyaki görcsökre panaszkodott. (Az ő baja, ki tiltotta meg, hogy mozogjon? Sőt, még örülnék is neki.) Kiderült azonban, hogy mikor nem voltam itt, mégis mozgott, mert az etető+itató tálak körül, meg távolabb i, ott hagyta a khm... nyomait. Nem baj, örültem, hogy volt bátorsga megmozdulni, sőt! Ha vannak nyomok, az azt jelenti, hogy ennie is kellett. Hurrááá! Örömkitörés! Ja, és képet is hoztam. Tipikus Liberté póz, tessék. :)
Hát nem gyönyörű? De, igen! Remélem most épp mászkál és eszik és iszik... egy deszkadarabra szórtam a búzaszemeket, hogy könnyebben megtalálja, és észrevegyem, hogy csipeget. Mert valahogy a földről eltűntek a tegnapi magok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése